2011. augusztus 31., szerda

Lila...

Nem bírtam sokáig, és kipróbáltam a Sleek palettám. A tegnapi sminkem is azzal készült, de ma színesebbre vágytam, így jött a lila. Alkottam már vele bulisminket is, de sajnos időhiány miatt nem tudtam lefotózni :P

Élőben sokkal élénkebb


Használt színek
 A fejemről már megint nem sikerült értelmes képet csinálni, így csak ennyit kaptok.:)

2011. augusztus 30., kedd

Vizsga vs. smink



Megosztom veletek is az örömöt, ami ma ért:) Végre hivatalosan is műkörmös lettem:D
A reggeli felkészülés vicces volt, igazából 3 órával vizsga előtt az volt a legnagyobb gondom, hogy mit csináljak a hajammal és a fejemmel, hogy vizsgakompatibilis legyen, de azért jó is.
Ekkor született meg az ötlet a mai bejegyzésre.


Nem mondom, hogy jó kép, de a lényeg látszik. Abszolút natúr, szinte semmi, de mégis több annál.
Volt, aki konkrétan hülyének nézett, hogy ő az utolsó pillanatig tanul, és azon görcsöl, hogy menni fog-e, nekem meg a külsőm a fontos. De erre van egy elméletem.
Amit megtanultam, azt tudom, ez eddig egyszerű. Viszont, ha tudom, hogy nem úgy nézek ki, mint a három hetes mosogatórongy, akkor magabiztosabb vagyok, amiből nálam következik a nyugodtság, ennek pedig a vége a sikeres vizsga.
 A vizsgáztató tanár is jobb pontokat ad annak, aki biztos magában, és ha ez mondjuk egy jegyet változtat az eredményen, akkor igenis megéri az a 10 perc, amit a sminkemre fordítottam ahelyett, hogy még egyszer átolvassam azt, amit már egyébként is tudok. A szememen egyébként a Sleek Original paletta világos rózsaszíne és világosabb barnája volt, egy kis elsatírozott feketével a szempillák tövében. (Pedig legszívesebben brutál feketét csináltam volna :D)
A hajamat egyébként kontyba kötöttem, de annak csak az volt a szerepe, hogy ne melegítsen fölöslegesen.

Ti milyen sminket viseltek vizsgán?

2011. augusztus 24., szerda

Még élek

Visszatértem:) Sűrű volt az utóbbi időszak, nyaralások és OKJ-s vizsga volt terítéken...bár utóbbiból még egy van.
Ennek örömére egy kérdőívvel készültem, amit először Zsuzsinál olvastam.





1. Van olyan beceneved amin csak a családod hív?
Fannika...Anya szokott még Lujzinak hívni.

2. Milyen fura szokásod/szokásaid van/vannak?
Erről nem engem kellene kérdezni, mert számomra egyik sem fura...bár eszembe jutott egy...van egy bizonyos reklámtábla, amit legalább 3 méteres körben szoktam kikerülni...És néha E/3-ban beszélek magamról. Szidni pedig E/2-ben szoktam magam.

3. Van valamilyen furcsa fóbiád?
Félek a széltől...az oka kapcsolódik a táblához.

4. Van olyan dal amit ha egyedül vagy otthon hangosan bömböltetsz de ciki lenne mások előtt is bevállalni?
 Nincs.

5. Van valami faksznid? Valami amit nem tudsz elviselni ha mások csinálják, pedig sima hétköznapi dolog.  Nem szeretem, ha nem csukja be valaki a mikró ajtaját, ha valaki nagyon lassan megy előttem/ áll az út közepén, és lehetetlen kikerülni, és attól is ki tudok akadni, ha valaki úgy teszi a következő tekercs WC papírt a tartóba, hogy az előző üres gurigája még ott van. Irtózok az olyan emberektől, akiknek mosolygás közben kilátszik a felső ínye. Pedig tudom, hogy nem tehetnek róla, de ez van.

6. Van valami fura szokásod ha ideges vagy?
Az, hogy még jobban hergelem magam...

7. Az ágy melyik oldalán alszol?
Bal

8. Mi volt az első plüssállatod és hogy hívták?
Egy sárga plüssmackó, amit Németországból hoztak a nagyszüleim. Neve nem volt...De az első, aminek nevet adtam, roppant fantáziadús neve lett...Maci Maci. Ő most is ott ül az ágyam végében egy fotelban:)

9. Mit rendelsz általában kávézókban?
 Capuccinot. Sok-sok cukorral

10. Van olyan tipp vagy tanács amit hangoztatsz hogy fontos, de általában nem tartod be? 
Ne foglalkozz a hülyékkel, mert nem éri meg. De szerintem ilyen mindenkinek van:)

11. Melyik irányba fordulsz a zuhanyzóban?
Kádunk van, és én örülök neki:) Nincs annál jobb, mikor nyakig belemerülök a vízbe:)

12. Van valami furcsa testi adottságod?
Van aki szerint furcsa, hogy meg tudom nyalni a nyelvem. Pedig nem nagy:)

13. Mi az az étel amiről tudod hogy nem egészséges de szereted enni mert megnyugtat vagy csak simán imádod? CHIPS :) Függő vagyok, pedig szigorúan le vagyok tiltva a koleszterinről.(Nem fogyózok.)

14. Van olyan szó, kifejezés vagy mondat amit gyakran használsz?
Biztos van, nekem nem jut eszembe

15. Miben alszol? Őszintén!póló és bugyi...vagy póló nélkül

+1 Hordtál olyan ruhát amiről, akkor meg voltál győződve hogy menő, de visszagondolva vérciki volt?  Kockás rakott szoknya, és egy időben nagyon menőnek gondoltam a nadrágra szoknya verziót:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

2011. augusztus 17., szerda

Csomagot kaptam

Mától én is a büszke Sleek tulajdonosok táborába tartozok:) Reggel a postaládában várt egy értesítő, hogy csomagom jött a MUP-tól:) Mondanom sem kell, azonnal mentem érte:)

Csomag
Belülről
Amint látjátok, igen komoly védőfelszerelést tartalmazott a boríték, így esély sem volt, hogy megsérüljön bármi is... :)



Kiszabadítva:)
A csomagolással nem volt gond, a pirosítót egy perforált fólia védte.


Kinyitva
 Mivel elég sokat olvastam utána, a méret nem lepett meg:) De a színek....valami csodásak. Ezt egy kép sem tudja visszaadni.


Rose gold természetes fényben


Rose gold vakuval (bal oldalon eldolgozva)

 Google képek alapján erősen hasonlít az Orgasm-ra. Mivel valós összehasonlítási alapom nincs, csak a képekre hagyatkozhatok, de szerintem elég nagy a hasonlóság....
A palettáról nem csináltam swatch-ot, mert egyrészt sok van már fent, másrészt annyira szép, hogy még nem volt szívem belenyúlni.

 Eddig mindennel maximálisan elégedett voltam, majd ha már merem használni, jönnek sminkek is.

2011. augusztus 15., hétfő

Mitől kék a hajam...

Visszatértem a nyaralásból, jó volt, és szerencsére végig meleg volt :)

Sokszor megállítanak az utcán, sokan beszólnak, de a legtöbb ember csak bámulni szokta a kék tincseimet. Sok színezőt kipróbáltam már, amit kapni lehet, volt nagyon rossz, és nagyon jó is (amit azóta is keresek, de valahogy eltűnt a boltokból)
A jelenlegi márka ez:

Forrás: Google


A Crazy Color...1500 körüli az ára, eddig háromszor használtam, de még van benne, szerintem kb egy adagnyi. Ekkora mennyiség ennyi pénzért nem rossz, tekintve, hogy a tubusos verzió 2 alkalomra volt elég és közel a duplájába került.

Forrás: Google
Jelenleg ezt az árnyalatot használom, de a következő egy sötétebb lesz. Ez nekem egy kicsit világos. Tartósságát tekintve nem rossz, de ilyen melegben, mikor minden este leöblítem a hajam, nem tart sokáig...Meg ugye, mivel alatta fehérre van szívva  hajam...az hamar ledobja. Külön szeretem, hogy nem kell hozzá oxi, csak rákenem nedves hajra, és később lemosom. A tubuson 20 perc hatóidő van írva, de én hagyom egy fél órát, biztos ami tuti alapon.
És végül, amiért a mai bejegyzés született...ma festettem hajat. Az előtte állapotot elfelejtettem lefényképezni, de a tincseim fehérek voltak...egy hét Tisza-tó után nem meglepő...

Vizesen

Megszárítva

Felülről...igen, a fejem kicsit kék lett...:D

Biztos veszek párat, ha legközelebb Pesten járok:) Ja, igen. A Wesselényi úti villamosmegállónál van a fodrászkellékes.

2011. augusztus 4., csütörtök

Nyaralós pakolós-smink

Kb két hete táskából élek...Mama, nyaralás, Mama, jövő héten pedig tábor...most egy hetet itthon vagyok, de már pakolászok jövő hétre. Gondoltam megmutatom, milyen sminktermékeket viszek magammal. Előre szólok, hogy nem kevés, és tudom, hogy nem fogok mindent használni, de ezzel a társasággal sosem lehet tudni:) Én pedig nem szeretem, ha valami nincs nálam.


A teljes készlet


A két (kicsit poros) paletta
 -Két paletta (Avon és Miss Rose)
-NYC púder
-2 Miss Rose pirosító (még tesztelem)
-Manhattan Highlighter (Örök kedvenc)
-Essence krémes szemhéjfesték
-Mac Studio Sculpt
-Essence szemöldök készlet
-Avon Super Shock szempillaspirál
-You Rock szemhéjalapozó és ajakfilc
-Kék holographic szemfesték és rószaszín szájfény
-Garnier korrektor
-szemceruza
-szemöldökzselé
-ecsetek

Ecsetből csak ennyi

Ecsetek terén nagyon visszafogtam magam, összesen ennyit viszek, ami a képen látható. Három essence, egy H&M és két noname, amiket nagyon szeretek.(egy tusvonalhoz, egy pedig szemöldökhöz).


Bepakolva


Táskában ennyi...mellé került egy popsitörlő, Fix+, és vazelin. Eredetileg ez egy Algidás (szerintem) hűtőtáska, de sminkesnek is nagyon jól bevált, sok dolog fér bele (88-as paletta is)

A tisztálkodószerek egy másik táskában lesznek, de az csak a szokásos...sampon, balzsam, tusfürdő, dezodor, testápoló, naptej mert optimista vagyok, fogkefe, fogkrém, arckrém, arctisztító.

Ti mennyi sminket visztek, egy hétre?

2011. augusztus 3., szerda

Mindent a műkörömről - Az első

Sok helyen lehet olvasni kedvcsinálókat műkörömhöz, de szerintem ez az a téma, amiből sosem lehet elég.
Túl sok rémhír terjed, és sajnos ezek hamarabb jutnak el az emberekhez, mint a valóság, így azt gondoltam, hogy ezzel kezdeném...

1. tévhit: A köröm nem tud lélegezni a műköröm alatt
A köröm elhalt sejtekből tevődik össze, így, mivel nem "él", nem is lélegzik. Minimális mennyiségben képes felszívni anyagokat, de ez szinte jelentéktelen.

2. tévhit: A műköröm miatt elvékonyodik, meggyengül a köröm
Nem az anyag hibája, ha a vendég körmének minősége romlik, hanem a műkörmösé, aki nem megfelelően készíti elő a körömlemezt, és bolyhozás helyett lereszeli a vendég körmét.

3. tévhit: A tip tartósabbá teszi a körmöt
A tip egy maradandó alátét, ami a természetes köröm meghosszabbítására szolgál, stabilitásban, tartósságban semmi szerepe nincs.

4. tévhit: A porcelán köröm hamarabb letörik, mint a zselé
Amikor az emberek meghallják a porcelán szót, egyből a tányérok, bögrék jutnak eszükbe, meg az, hogy ha leesik, vagy csak erőteljesebben odacsapódik valamihez, akkor törik...
Namost...a porcelánnak, mint műköröm alapanyag, semmi köze ahoz a porcelánhoz, amiből enni szoktunk:) Tartósságát tekintve, pedig megintcsak a műkörmös a meghatározó, mert ha helyesen van megépítve a köröm, akkor nem törik jobban egyik sem a másiknál.

5. tévhit: A műkörömtől gombát kapsz
Ennek sajnos van némi igazság alapja, de megint a rossz szak(nem)tudás az okozója. Ha minden helyesen van alkalmazva (ez aztán a passzív...macska fel van mászva a fára :D), akkor ki lehet zárni a gombásodást.

6. tévhit: Csúnya/kicsi/rágott/stb körömre nem lehet műkörmöt tenni
Aki ezt mondja, az lusta, és/vagy nem jól képzett, mert nagyon kevés kizáró ok létezik műkörömépítésnél. Alaki deformitás pedig csak az alkalmazott technikát befolyásolja.

7. tévhit: Hosszú körömmel nem lehet házimunkát végezni...
Ez a kedvencem :D Jelentem, ez is hülyeség:) A tapasztalat azt mutatja, hogy aki hosszú körömmel nem csinál semmit, az röviddel sem:) Nem mondom, hogy némely dolog nem nehezebb, de nem lehetetlen.

8. tévhit: A műköröm akkor jó, ha vastag
Nem attól lesz tartós a műköröm, hogy ha mindenhol nagyon vastag, hanem hogy ha a megfelelő helyen elegendő anyag van. (Ez a hozzáértőknek "C"-ív, laikusoknak a "púp") Épp ezért nem jó, ha a vendég ragaszkodik ahhoz, hogy lapos legyen a körme. Bízzon a körmös szakértelmmében, mert ha nem kellene, nem lenne olyan.

9. tévhit: A műköröm fáj
Normál esetben nem szabad fájnia, az általában valami rosszat jelent(A körmös túlreszelte a körmöt, belereszelt a vendég bőrébe, stb). Az mondjuk előfordul, hogy a zselé éget a lámpában, de ekkor szórt fénybe kell helyezni(a lámpa elé, de nem kirántani a kezet a lámpából, úgy, hogy viszed a fél asztalt) a körmöket, és elmúlik a fájdalom. Ha bármikor fájdalmat érzel, SZÓLJ!!!

Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de Ti is biztosan hallottatok már érdekes dolgokat:)