2011. március 28., hétfő

Repedezzünk-TESZT

Jól sikerült a mai nap, de a lényeg, az essence repedezős lakkja. Olvastam Evil-she-devil-nél egy hozzászólásban, hogy annyira nem jó, így tesztbe fogtam, hogy megtudjam mi a módszer a legszebb hatás eléréséhez.

"a töredezett hatást ennek a fedő rétegnek a használatával érheted el. a fekete és fehér színben kapható lakkokkal készítheted el a töredezett hatású körmöket. egyszerűen csak vidd fel a már megszáradt alaprétegre, és figyeld, ahogy az egyedi díszítés a szemed előtt alakul ki pillanatok alatt."-írja az Essence.

Én a fehéret vettem meg (fekete már nem volt). Amit első körben tudni kell róla, hogy nagyon híg, nem fed tökéletesen (konkrétan alig, és nagyon csíkos), de a képeken majd úgyis látjátok, hogy nem olyan fontos az a fedés. Viszont a másik hátrány, hogy oldja az alapréteg színét...gondolom a fekete ilyen szempontból jobb, majd kipróbálom, ha sikerül venni. Repedezésről annyit érdemes tudni, hogy olyan irányban reped főleg, amilyen irányban felkenitek, így ezzel is lehet játszani.

Jöjjön a teszt. egymás mellé ragasztottam három tippet, és három eshetőséget teszteltem.
1. Túl hamar, az alapréteg megszáradása előtt kentem a fedő réteget
2. Egy réteg fehér
3. Két réteg fehér

Alapnak mindhárom esetben egy Manhattan 710T nagyon sötét kék lakkot használtam.


Először ezt teszteltem, mert elég sok türelmetlen ember van, aki nem szereti megvárni a teljes száradást. Azoknak ez a lakk nem fog annyira tetszeni, mert néhány hatalmas repedés keletkezik csak, ráadásul a szélénél "összeugrik" a fedő réteg.



Teljes száradás után egy rétegben kentem a fehéret, itt sok, vékony repedés(ami sajnos nem látszik, mert a fényképező nem egy mai darab, és néha önálló életet él) alakult ki, és egyáltalán nem tűnik fel, hogy foltos a lakkozás.(mert az...eléggé)



Ez borzalmas lett, szinte egyáltalán nem repedt, a szabadszélnél összeugrott, tovább nem is ragoznám, a kép magáért beszél.

Összegzés: Egy rétegben a legjobb az eredmény, még úgy is, hogy csak foltosan lehet felkenni, de ez eltűnik miközben reped a lakk, mert azok a részek repednek, ahol vékonyabb a festék...Tehát, minél csúnyábban festitek a körmötöket, annár jobb lesz a végeredmény:)

Vettem ma egy másik lakkot is, ez a Purple diamond névre hallgat. Gyönyörű ezüstös lila, szinte szikrázik a napsütésben.


Ez lett a legjobb kép...

Forrás: Google

A színe (a második képen élethűbb) nagyon tetszik, alig várom, hogy a körmömön legyen:)

2 megjegyzés:

  1. A fekete sokkal jobb!:)
    Szerezzed be azt!:)
    Nekem a fehér egy hibajavítóra emlékeztet!:)
    Ez a körömlakk meg am nagyon jó, amit vettél...:))) annyira széép:)

    VálaszTörlés
  2. Tervben van a fekete is, de ahol eddig jártam, már csak fehér volt. Egyébként nekem ez is tetszik.

    VálaszTörlés